Az ÁSZ jelentésében megfogalmazott problémákkal kapcsolatosan, miszerint „az NFÜ és az MVH együtt mintegy 33,1 milliárd forintot követelt vissza a kedvezményezettektől a szabálytalanságok miatt”, várhatóan csak a jéghegy csúcsa.
A projekttervezés körüli problémák (önerő rendelkezésre nem állása, vállalt indikátorok megalapozatlansága, rossz pénzügyi és időbeli tervezés), szakértői hiányosságok, a projekt végrehajtásakor sok helyen jelentkező hozzá nem értés vezet sokszor ahhoz, hogy a támogatásokat visszavonják a Kedvezményezettektől. Az emlegetett milliárdok gyakran még a 2005-2006 környékén tervezett projektek „eltékozolt pénzei”. Az azt követő időszakban jóval több pályázati kiírás, konstrukció jelent meg, vagyis 2007-2009 között sokszor annyi projekt nyert támogatást, mint amennyi az előző években. Ennek következtében jóval több a félretervezett projekt is, amelyek jó részéről eddig hivatalosan még nem derült ki, hogy „gond van vele”, tehát arra kell felkészülni, hogy a következő években meglátásunk szerint a 30 milliárd forintnál jóval több fog „elveszni”!
Ezeket a problémákat vélhetően az ÁSZ még nem is láthatja. Kiemelt kérdés, hogy az újonnan felálló pályázati rendszer hogy fogja ezt orvosolni, az újonnan bevezetett, az ÁSZ által is megemlített szabályozások miként fognak hatni a támogatási rendszerre: fel tudunk-e készülni a várható problémákra, vagy továbbra is visszaadjuk az „euró-milliókat” az EU-nak.
A rendszerben megvannak a szabályok, lehetőségek a szabálytalanságok, követelések kezelésére (inkasszó, biztosítékok, azonnali beszedési megbízáshoz felhatalmazás, stb.), de nemzetgazdasági szempontból nem az a kérdés, hogy a rosszul elköltött pénzeket vissza lehet-e szerezni, hanem hogy azok hasznosulni fognak-e a megadott célok mentén! Az ÁSZ-jelentésben foglalt anomáliák következtében véleményünk szerint ez a fő cél került veszélybe.
A fent említett projekttervezési, illetve megvalósítási hibák véleményünk szerint az egyik legfőbb okai a visszafizetéseknek és a sikertelen projekteknek. Mivel a 2007-2009 között nyertesnek ítélt projektek nagy része még nem képezhette az ÁSZ-jelentés tárgyát, mert sok esetben még folyik a megvalósítás, vagy már lezárult a projekt, de még nem volt a kedvezményezetteknek jelentéstételi kötelezettsége, még nem derült ki, hogy sikerült-e hozni az elvárt eredményeket, így a következő években a szabálytalansági eljárások további drasztikus növekedése várható!












Hozzászólások
A belépéshez kattintson ide: belépés
Amennyiben még nem regisztrált oldalunkon, kattintson ide: regisztráció