Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések - KEOP 2.1.2.
A pályázat célja
A pályázat célja, hogy azokon a településeken, vagy településrészeken, ahol nincs kiépített elsőrendű árvízvédelemi vonal, vagy nem kellő (előírt) biztonságú a védelmük, az önkormányzati kezelésű művek legsürgősebb árvízvédelmi fejlesztési munkái megvalósuljanak, és a védvonalak kiépüljenek az előírt biztonságot nyújtó mértékben.
Pályázók köre
Települési önkormányzatok egyénileg
Települési önkormányzatok társulásai
A pályázat benyújtására és megvalósítására a fenti szervezetek által alkotott konzorcium keretében is van lehetőség.
Megvalósítási pályázatra azok a pályázók jelentkezhetnek, amelyek:
az előkészítési pályázaton eredményesen részt vettek
A projekt megvalósítási területe Magyarország, valamint a 10/1997 (VII.17.) KHVM rendelet 1. mellékletében nevesített árvízvédelmi szakaszok által érintett öblözetek, illetve a rendelet módosítása alapján azon települések, melyek a 11/2010.(IV.28.) KvVM rendeletben meghatározott folyószakaszok mentén, belterületen, a nagyvízi mederben vagy annak mentén helyezkednek el, és ahol az árvízvédelmi kötelezettség a Vg tv. 16.§ (4) bek a) pontja alapján önkormányzati feladatkörbe tartozik.
Támogatható tevékenységek
Támogatható tevékenységek a projekt-megvalósítás során:
Árvízvédelmi töltések építése, fejlesztése, rekonstrukciója, áthelyezése;
Árvízvédelmi rendszer kiépítése mobil védelmi rendszer kialakításával;
Az altalaj-állékonyság növelésére irányuló beavatkozások, a nem kellő biztonságú szakaszok megerősítése;
Támfalak rekonstrukciója;
Töltéskorona burkolat építése (egy töltésszakaszra önállóan nem támogatható);
Keresztező műtárgyak (beleértve az érintett szivattyútelepeket) építése, átépítése;
Fővédvonalak infrastrukturális fejlesztése (pl. hírközlés-informatikai fejlesztés, megközelítő utak, burkolatok, mobil védelmi rendszer vagyonvédelmét biztosító raktárépület építés/rekonstrukció);
Üzemeltetési infrastruktúra kialakítása és fejlesztése, üzemeltetési és fenntartási eszköz- és műszerbeszerzés.
A támogatás mértéke
A támogatás formája vissza nem térítendő. A projekt megvalósítására nyújtható támogatás mértéke az elszámolható költségek 100%-a.
A támogatás összege
A projekt megvalósítására nyújtható támogatás összege minimum 100 millió Ft, de maximum 1 500 millió Ft.
Határidő: 2011. február 10-től folyamatosan
Bővebb tájékoztatásért, valamint a pályázattal kapcsolatos teljes körű tanácsadásért, keresse Horta Ritát a 06-1-279-1979-es telefonszámon, vagy a rita.horta@m26.hu e-mail címen!












