Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja - TÁMOP 3.4.2. A (Konvergencia régió)

A pályázat célja

 

A pályázat célja, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésében, oktatásában részt vevő intézmények (speciális és többségi) szervezete és működése alkalmassá váljon az inkluzív nevelés megvalósítására, megújuljon az intézmények pedagógiai gyakorlata, megvalósuljon a gyermekek körében megnyilvánuló képességbeli és tanulási szükségleteihez való alkalmazkodás.

 

Pályázók köre

 

Jelen pályázati kiírás keretében azon költségvetési szervként vagy nonprofit gazdálkodó szervezetként működő, az 1993. évi LXXIX. törvény szerinti, jogi személyiséggel rendelkező nevelési, oktatási intézmények konzorciumai pályázhatnak, amelyek az alábbi szervezetek fenntartásában állnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy jelen pályázati felhívás keretében nevelési oktatási intézmények fenntartói nem nyújthatnak be pályázatot.

 

Központi költségvetési irányító és költségvetési szervek

      

Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek

      

Helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek

      

Országos kisebbségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek

      

Költségvetési rend szerint gazdálkodó egyéb szervek

      

Önkormányzati társulások

      

Gesztorönkormányzat, társulás

      

Nonprofit szervezetek

 

A jelen kiírás keretében a kizárólag fent felsorolt szervezetek által fenntartott nevelési, oktatási intézmények konzorciumai nyújthatnak be pályázatot.

 

A konzorciummal szemben támasztott feltételek, a pályázó intézményekre vonatkozó feltételek:

      

Konzorcium összetétele: pályázat benyújtására kizárólag – legalább 2 (főpályázó + 1 tag), legfeljebb 7 tagból álló - konzorciumok jogosultak.,

      

Kötelező konzorciumi tagok: legalább 1 gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény, többségi intézmények közül: legalább 1 óvoda, 1 általános iskola, 1 középiskola (szakközépiskola, gimnázium) vagy 1 szakiskola. Amennyiben többcélú intézményként a partner biztosítani tud több intézménytípust - a saját szervezeti egységei közül - a konzorciumban résztvevő intézmények száma ennek megfelelően változtatható, csökkenthető.  

 

A Pályázó (a konzorciumvezető és a konzorcium tagjai) kizárólag Magyarországon, Budapest és Pest megyén kívüli régiókban székhellyel rendelkező szervezet lehet.

 

Támogatható tevékenységek

 

Kötelezően megvalósítandó tevékenységek, beszerzések:

 

A gyógypedagógiai és befogadó intézmények által közösen megvalósítandó tevékenységek (azon pályázók részére, melyek nem valósítottak meg korábban TÁMOP - 3.4.2-09, vagy TÁMOP-3.1.6-08 és/vagy TÁMOP-3.1.6-11 pályázatot („új pályázók”):

 

Menedzsmentképzés az intézmények vezetői számára.

 

Inkluzív nevelést, befogadó pedagógiai gyakorlatot támogató programok, jó gyakorlatok adaptációja, a pedagógusok horizontális együttműködési, tanulási lehetőségeinek megteremtése az együttműködő intézmények pedagógus-teamjének részvételével.

 

Továbbképzési program az együttnevelés pedagógiai gyakorlatának támogatására.

 

Egyéni átvezetési és fejlesztési tervek adaptációja, képzések, felkészítések, programok megvalósítása.

 

A sajátos nevelési igényű tanulók iskolarendszerből a munkahelyekre történő átvezetését segítő programok adaptációja.

 

Diákok inkluzív szemléletének kialakulását segítő attitűdformáló program/tréning alkalmazása. 

 

Új szereplők bevonása, a különböző integrációs formák megvalósításával kapcsolatos tevékenységekbe a megvalósítási időszak alatt legalább 5 alkalommal az intézményi együttműködések keretében. 

 

Intézmények közötti szakmai együttműködések formáinak kidolgozása, a modell leírása és működtetése legalább 5 fős szakmai team közreműködésével.

 

Az inkluzív nevelés, a befogadó pedagógiai gyakorlat feltételeinek kialakításához, működéséhez, az adaptációs folyamatok támogatásához tanácsadói szolgáltatás igénybe vétele.

 

Az intézmény pedagógiai dokumentumainak módosítása, oly módon, hogy az a jelen pályázatban vállalt tevékenységek sikeres megvalósítását elősegítse és az intézmények pedagógiai innovációjának fenntarthatóságát biztosítsa.

 

A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátórendszerének minőségi javítását elősegítő infrastrukturális fejlesztések.

 

Együttműködés kialakítása a régióban működő (TÁMOP 3.2.2.) fejlesztések koordinációját végző szervezettel, valamint a TÁMOP 3.1.1. kiemelt projekt megvalósítójával. Az együttműködés célja a hálózati tanulásban való aktív szerepvállalás.

 

A TÁMOP-3.4.2-09 vagy TÁMOP 3.1.6-08 és/vagy a TÁMOP-3.1.6-11 pályázaton nyertes intézményeknek pályázati programjuk összeállításához legalább 9 tevékenységet kell választani. A 9 tevékenység között az alábbi tevékenységek szerepeltetése kötelező. Ezek az új pályázók számára választható tevékenységek.

 

A további választott tevékenységek témaköreiben lehet hasonlóság a korábbi pályázati programban választott tevékenységekkel, de maguk a tevékenységek nem lehetnek ugyanazok, mint az érintett pályázatoké, azaz más eszközöket, más szereplőket, tanulócsoportokat, képzés- szolgáltatástípusokat, stb. szükséges tervezni:

 

A szervezet (intézmény) fejlesztését támogató képzési program, tanácsadói támogatás, modelladaptációs folyamatok alkalmazása, legalább egy tanéven keresztül, amely a részt vevő intézmény működését készíti fel, alakítja át a fejlesztések fogadására és beépülésére.

 

Egyéni átvezetési programokban részt vevő illetve részt vett tanulók utánkövetéséhez modellprogram kidolgozása vagy adaptálása, tanácsadói és/vagy mentori program kialakítása, megvalósítása.

 

Olyan, korábban pályázati programban támogatást nem kapott innováció kialakítása, amely az intézmény befogadó pedagógiai gyakorlatát segítő működési és szervezeti átalakulásra, a nevelés, oktatás eredményességének fokozására, az osztálytermi munkát, nevelési eljárásokat, tanulásszervezési módok kidolgozását segítő egyéni fejlesztésre, az egyéni fejlődést támogató oktatási és tanulási utak, programok, kidolgozására, azok gyakorlati megvalósítására fókuszál.

 

A hátrányos megkülönböztetés felszámolásához, az elfogadó társadalmi és munkaerő-piaci környezet kialakításához programok megvalósítása.

 

A támogatás formája: vissza nem térítendő

 

A támogatás mértéke: a projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 100%-a.

 

Támogatás összege: minimum 10 millió Ft, maximum 30 millió Ft

 

Határidő: 2012. február 20. – 2012. április 15.  

 

 

Bővebb tájékoztatásért, valamint a pályázattal kapcsolatos teljes körű tanácsadásért, keresse Horta Ritát a 06-1-279-1979-es telefonszámon, vagy a rita.horta@m26.hu e-mail címen!