Munkahelyi képzések támogatása - TÁMOP 2.1.3.C

KIKNEK AJÁNLJUK?

 

Azon nagyvállalkozásoknak, melyek fontosnak tartják munkavállalóik képzésének biztosítását, valamint szeretnék ösztönözni alkalmazottaikat tudásuk folyamatos fejlesztésére.

 

Azoknak, akik szeretnék alkalmazottaik munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak fejlesztésével saját vállalkozásuk versenyképességét növelni.

 

Azoknak, akik szeretnék a fenti célokat akár önerő nélkül, 150 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatás igénybevételével megvalósítani.

 

Kíváncsi a részletekre? Olvasson tovább! 

 

A pályázat célja

 

hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani

 

hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növelje a vállalkozások versenyképességét.

 

Pályázók köre

 

jogi személyiségű gazdasági társaságok

      

jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok

      

non-profit gazdasági társaság

 

A pályázati kiírásra NAGYVÁLLALKOZÁSOK pályázhatnak.

 

Támogatható tevékenységek

 

Szakmai képzések a vonatkozó jogszabályok alapján;

        

Idegen nyelvi képzések;

        

A vállalkozás működésével kapcsolatos, ismeret-, kompetenciafejlesztésre irányuló képzések;

        

Számítástechnikai, informatikai képzés;

 

Vásárolt szolgáltatásként megvalósuló képzések esetén:

      

Kizárólag a támogatott képzés teljes időtartamára érvényes FAT intézményakkreditációs tanúsítvánnyal rendelkező intézmény által nyújtott képzés vehető igénybe.

      

A megvalósuló képzések minimum 50%-ának program-akkreditációval kell rendelkezniük.

 

Belső képzések esetén:

        

Intézményi akkreditáció nem szükséges.

        

Az adott vállalkozásnál hasznosítható ismereteket nyújtó belső képzések akkreditálása nem szükséges, de a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 16. § (2) bekezdésében meghatározott tartalmi követelmények szerint kidolgozott képzési program alapján kell lefolytatni.

 

A megvalósított képzésnek meg kell felelnie az érvényes akkreditációval rendelkező, illetve a belső képzés képzési programjának, melyet a kedvezményezett a képzés dokumentációjával támaszt alá, a kifizetési igény benyújtásával egy időben. Az alkalmazott képzési programban meghatározott óraszámon felüli teljesítés nem elszámolható.

 

Elszámolható költségek

 

Képzéshez kapcsolódó költségek

      

Külső képzés esetén (vásárolt szolgáltatás):

 

képzés költsége (beleértve a képzéshez szükséges tankönyvek, jegyzetek díját, vizsgadíjakat, bizonyítvány kiállítás díját, nem elszámolható azonban a tananyagfejlesztés).

 

szállás és ellátás költsége

 

utazási költség (képzésben résztvevők): amennyiben a képzés a munkavégzéstől eltérő helyszínen kerül megtartásra.

 

a képzési projekttel kapcsolatos eligazítás és tanácsadási szolgáltatások költségei

 

A képzésben részt vevő munkavállalók személyi jellegű költségei, legfeljebb személyenként a minimálbér ötszörösének mértékéig. 

 

Belső képzés esetén: 

 

az oktatók személyi jellegű költségei: a képzést végző munkavállaló bér- és járulékköltsége, valamint személyi jellegű egyéb kifizetések.

 

egyéb folyó költségek, úgymint a képzéshez közvetlenül kapcsolódó anyagok, fogyóeszközök;

 

a képzés során használt eszközök és felszerelések értékcsökkenése, olyan mértékben, amennyiben azokat kizárólag a képzési projekt céljaira használják.

 

az oktatók és képzésben résztvevők utazási költségei, beleértve a szállás- és ellátás költségeket is.

 

a képzési projekttel kapcsolatos eligazítás és tanácsadási szolgáltatások költségei

 

A képzésben részt vevő munkavállalók személyi jellegű költségei, legfeljebb személyenként a minimálbér ötszörösének mértékéig.

 

1 fő projektmenedzser díja és 1 fő pénzügyi vezető bér-, és az ahhoz kapcsolódó járulék költsége

 

A támogatás formája: vissza nem térítendő.

 

A támogatás mértéke

 

A projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 100%-a.

 

Csekély összegű (de minimis) támogatás nyújtható azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a pályázat odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi év időszakában a megítélt csekély összegű támogatások összege nem haladta meg a 200 000 eurónak, a közúti szállítási ágazatban tevékenykedő kedvezményezett esetében a 100 000 eurónak megfelelő forint összeget.

 

Amennyiben a pályázó csekély összegű támogatásként igényli a támogatást, úgy az intenzitás 100%, tehát valamennyi elszámolható költség maximális intenzitással támogatható. 

 

Képzési támogatás:

 

Amennyiben a pályázó nem jogosult a de minimis támogatás igénybevételére, úgy a képzési támogatásra jogosult.

 

A maximális intenzitás az általános képzés esetén az elszámolható költségek 60%-a, speciális képzés esetén az elszámolható költségek 25%-a. Az elszámolható költségek 70%-ának megfelelő maximális támogatási intenzitásig növelhető

      

10 százalékponttal a fogyatékos vagy hátrányos helyzetű munkavállalóknak nyújtott képzés esetén,

 

Tehát speciális képzés esetén a maximális támogatási intenzitás 35%, míg általános képzés esetén 70% lehet.

 

Támogatás összege: minimum 5 millió Ft, maximum 150 millió Ft. 

 

Rendelkezésre álló keretösszeg

 

A rendelkezésre álló keretösszeg a közép-magyarországi régióban 400 millió forint. 

      

A rendelkezésre álló keretösszeg a konvergencia régióban 8 milliárd forint. 

 

Határidő: 2012. május 18. – 2012. június 30.

 

 

Bővebb tájékoztatásért, valamint a pályázattal kapcsolatos teljes körű tanácsadásért, keresse Horta Ritát a 06-1-279-1979-es telefonszámon, vagy a rita.horta@m26.hu e-mail címen!