"Komplex vállalati technológiafejlesztés" pályázati kiírás
Az Új Széchenyi Tervvel összhangban kerül meghirdetésre a "Komplex vállalati technológiafejlesztés" elnevezésű pályázati kiírás. A rendelkezésre álló keretösszeg 6 milliárd forint, melyből a támogatási konstrukció keretében minimum 150 millió, maximum 400 millió forint igényelhető.
A pályázat célja, hogy támogassa a magyar vállalkozások helyzetének stabilizálását a válság után, hozzájáruljon árbevételük növekedéséhez, valamint elősegítse az exportteljesítményük bővítését. A támogatott tevékenységek közé tartozik az eszközbeszerzés, az infrastrukturális és ingatlan beruházások, az információs technológia fejlesztés, a vállalati HR fejlesztése, valamint különböző területeket érintő tanácsadás igénybevétele. A támogatás mértéke régiónként eltérő, az összes elszámolható költség 30-50%-a.
A korábbi pályázati kiíráshoz képest több feltételt is módosítottak, az Új Széchenyi Tervvel összhangban alakították ki a konstrukció feltételrendszerét, mely a KKV-kat, valamint a húzóágazatokban megvalósuló projekteket preferálja.
A pályázatok 2010. szeptember 17. és 2010. október 29. között nyújthatóak be.













