Utolsó lehetőség - januártól kevesebb támogatást kapnak a budapesti vállalkozások

2011. január 1-től Budapesten megvalósuló beruházásaikhoz a magyar vállalkozások már csak maximum 10% európai uniós, illetve ún. társfinanszírozott támogatást kaphatnak. Ennek oka, hogy az úgynevezett regionális támogatási térkép (N 487/2006-os határozat) szerint Budapest uniós szintű összehasonlításban „Gazdasági fejlődés” besorolású régiónak számít, vagyis az itteni fejlettségi szint nem indokolja a magasabb támogatási arányt.

 

Ennek megfelelően a fővárosi cégeknek érdemes elgondolkodni azon, hogy a jelenleg Közép-magyarországi Operatív Programban rendelkezésre álló pályázati kiírásokon még 2010 őszén induljanak, hiszen idén a támogatás maximuma még 25%. A kisebb, néhány milliós beruházások támogatását biztosító pályázati kiírás határidejét nemrég október 4-ig meghosszabbították, így ez az utolsó lehetőség, hogy a vállalkozások gépek, berendezések, eszközök beszerzéséhez több támogatást kaphassanak. A beruházási projekteket két évre lehet előre tervezni, a pályázatok elbírálása egy egyszerűbb, ún. automatikus eljárásban  történik.

 

Bővebb információ a pályázati lehetőségről, valamint a letöthető pályázati kivonat ide kattintva elérhető!