Az export lehet az egyedüli válasz a stagnáló hazai piaci körülményekre

Az export lehet az egyedüli válasz a stagnáló hazai piaci körülményekre

Várhatóan nyártól a külpiacra lépés költségei pályázati forrásból is finanszírozhatóak

 

A külpiacra lépés elsősorban a magyar piacon már sikeresen működő, versenyképes termékkel rendelkező vállalkozások számára jelentheti a további növekedés, nagyobb stabilitás lehetőségét az első hazai exporttársulás, az Export Kooperáció tapasztalatai alapján. A környező országok, valamint az EU piacai számos magyar KKV-nek biztosíthatnak kitörési pontot a stagnáló piaci körülmények közül. A társulás május 31-én tartott szakmai workshopján a HR, marketing és jogi területek legfontosabb kihívásai kerültek terítékre a résztvevő cégek képviselőinek bevonásával.

 

Az Export Kooperáció harmadik rendezvényen a cégek képviselői 4-5 fős csoportokban interaktív módon osztották meg tapasztalataikat egymással és fogalmazták meg kérdéseiket a külpiacra lépés kulcsterületeit illetően. A visszajelzések alapján a „kiscsoportos” munka a résztvevők számára kiemelten hasznos volt, és a Kooperáció szakértői is jobban megismerték, hogy a magyar KKV-k mit tartanak a külpiacra lépés szempontjából a legnagyobb akadályoknak.

 

„Egy export tevékenység megkezdésekor elengedhetetlenül fontosnak tartom a megfelelő kulcsember megtalálását – emelte ki Klemens Wersonig, a TARGET Nemzetközi Fejvadász Csoport tulajdonosa. Ő mindenképpen egy olyan értékesítési specialista kell, hogy legyen, aki a célpiacot és a célország kulturális közegét is nagyon jól ismeri. A legoptimálisabb esetben a célországból származó sales manager testesíti meg az ilyetén elvárásokat a legjobban, de az is elképzelhető, hogy a magyar értékesítési vezető korábbi külföldi tapasztalatai alapján válik a feladatra alkalmassá. Sajnos Magyarországon a sales manageri pozíciónak általában nem túl jó a megítélése – mely pl. Nyugat-Európában egy nagyon pozitív imázzsal rendelkezik - ezért különösen nehéz itthon jó értékesítési szakembereket találni.”

 

Egy-egy külpiac meghódításának, illetve az ezzel kapcsolatos tervezőmunkának fontos eleme a marketingtervezés. A sikeres export érdekében tisztázni kell, hogy pontosan kit tekintünk a termék célközönségének: melyik külpiacon akarjuk megvetni a lábunkat, fogyasztókat vagy vállalatokat igyekszünk megcélozni. Ha ezt tisztáztuk, akkor jöhet a marketingmunka finomhangolása: a célcsoportunkat milyen felületeken, milyen üzenetekkel és milyen gyakorisággal kell elérni ahhoz, hogy sikeresen vezethessük be a termékünket vagy szolgáltatásunkat” – mondta R. Nagy András, a Próbakő Kommunikáció ügyvezetője, a Worldcom PR Group EMEA régió igazgatósági tagja.

 

„Az export megkezdése előtt a legfontosabb, hogy tájékozódjunk, milyen importszabályokat kell figyelembe vennünk a célpiacon, illetve hogy Magyarországon vannak-e olyan kiviteli korlátozások érvényben, amelyekre figyelnünk kell. Ezen körben azt is érdemes megvizsgálnunk, hogy amennyiben az EU-n kívülre akarunk exportálni, a célpiac tagja-e bármilyen regionális szabadkereskedelmi egyezménynek, mivel az adott régión belüli konkrét import-ország körültekintő megválasztása számos előnnyel járhat. Miután ezeket a feltételeket megvizsgáltuk, a vállalkozásunk és az exporttevékenységünk tervezett méretére szabottan ajánlott megválasztanunk, hogy a cégcsoportunkat milyen struktúrában működtetjük. Fontos lehet többek között utánajárni, hogy érdemes-e több operatív egységünket egy holding-társaságba gyűjteni.” – mondta el Ladi Tímea a TaylorWessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda közösségi jogásza.

 

„Az a tapasztalatunk, hogy sok magyar cég felismeri magában a potenciált, és bátorsága is van arra, hogy újabb piacokra lépjen, de nem rendelkezik az exportpiacok felméréséhez, a külpiaci megjelenés előkészítéséhez szükséges forrásokkal. Ebben adhat óriási segítséget a magyar vállalkozásoknak a hamarosan megnyíló, piaci megjelenést támogató pályázat (GOP 3.3.3) Ennek segítségével ugyanis a cégek 3-20 millió Ft-os összegre pályázhatnak külpiaci tanácsadás igénybevételére, külkereskedelmi munkatárs bérköltségére és a piacra lépés támogatására” – mondta Gyurácz Németh Iván az M27 ABSOLVO partnere, finanszírozási és exporttanácsadó.

 

További információk a rendezvényről: http://exportkooperacio.hu/majus-31-export-workshop-beszamolo/

 

Az Export Kooperáció következő szakmai eseményét, az IT technológia külpiaci lehetőségeiről, a társulás az ősz folyamán rendezi meg.