Tőkebevonás
A megváltozott gazdasági környezet miatt a bankok és pénzintézetek egyre szigorúbb feltételeket támasztanak az egyes hitelfelvételekhez, így ez a finanszírozási lehetőség jelenleg nehezebben elérhető a hazai vállalkozások számára. A fentiek következtében egyre több vállalkozás dönt alternatív forráslehetőségek – mint például a magán- vagy kockázati tőke - bevonása mellett.
Minden vállalkozásnak speciálisak a finanszírozási igényei és lehetőségei. Egy fiatal innovatív vállalkozásnak másfajta tőkebefektetésre van szüksége, mint egy már befutott, stabil hátterű cégnek. Az M27 csoport Ügyfelei főként olyan cégek, amelyek már túl vannak az indulási szakaszon, és a termelésük vagy szolgáltatásuk dinamikus növekedéséhez szeretnének további tőkét bevonni. Ezeket a vállalkozásokat az M27 befektető-keresési – kiemelten: kockázati tőkebevonási, valamint mezzanine tőkebevonási –, illetve stratégiai partner keresési szolgáltatásával tudja segíteni.
Ügyfeleink igényeit maximálisan szem előtt tartva keressük meg a legideálisabb befektetőt, legyen szó akár kockázati tőkebefektetők, stratégiai partnerek felkutatásáról, vagy üzleti tevékenységet átvevő, felvásárló kereséséről, illetve fúzióról. Nemzetközi tanácsadó hálózatunk nagy előnye, hogy számos olyan külföldi befektetővel, stratégiai partnerrel tudunk kapcsolatba kerülni, amelyek több országban keresnek befektetési lehetőséget, így Ügyfeleink szélesebb spektrumon válogathatnak a lehetőségekből.
A befektető keresési szolgáltatásunk kiemelt területe a kockázati tőkebefektetők felkutatása.
A kockázati tőkebefektetés célja, hogy a forrás bevonásával biztosítsák a vállalkozás további fejlődését, illetve a vállalkozások következő fejlettségi szakaszba való eljuttatását. A kockázati tőke befektető gyakran egy valódi üzlettárs, aki - miközben praktikus tanácsokkal segíti a vállalkozás sikerességét - osztozik a kockázatokban és részesedik a nyereségből.
A kockázati tőke érdekeltsége mindenekelőtt a tulajdonrész felértékelődéséhez kötődik, de természetesen az évente termelődő profit is fontos szempont. Általános esetben a befektető 4-5 éven belül kiszáll a vállalkozás életéből, így ezen az időtávon tervezi realizálni a befektetett tőke többszörösét. A kockázati tőkebevonás az üzleti világnak egy olyan speciális területe, ahol az érdekeltek nem nélkülözhetik egy független szakértő támogatását. Az M27 csoport tőkebevonás terén szerzett széles körű tapasztalatai révén biztos partnere a vállalkozásoknak a befektetés teljes folyamatában, az üzleti tervezéstől a tőke bevonásáig.
A kockázati tőkebevonáshoz kapcsolódó szolgáltatásaink:
Üzleti tervezés: Komplex üzleti terv elkészítése, tervváltozatok készítése az egyes befektetőcsoportok elvárásainak megfelelően
Vállalat értékelése: A vállalat tőkeszerkezetének kiértékelésén túl eszköz értéken, tőkejövedelem értéken és diszkontált cash flow-n alapuló értékelési modellek alkalmazása. Alternatív tőkebevonási forgatókönyvek kidolgozása a kockázatok figyelembevételével.
Strukturálás: Lehetséges befektetők listájának kialakítása az Eladó kapcsolatai és az M27 adatbázisa alapján; az Ügyfél tőkebevonási igényeinek strukturálása.
A befektetők azonosítása és az ajánlatok értékelése: Mind a befektetőkről, mind azok ajánlatairól elemzéseket készítünk Ügyfeleinknek, ezzel segítve a befektetői ajánlatok összehasonlítását, illetve, a kiválasztás folyamatát.
Due diligence: A projekt vagy vállalkozás több szempontú átvizsgálása. Számos elemzést készítünk, hogy a tőke bevonása sikeres legyen mindkét fél számára: SWOT analízis, forráselemzés, belső-külső üzleti elemzés, adatforrások elemzése, üzleti terv feltevéseinek elemzése. Az elemzések végén egy részletes zárójelentést készítünk.
A befektető kiválasztása, szerződéskötés támogatása: Szakmai tanácsokkal segítjük Ügyfeleinket a legjobb ajánlat kiválasztásában, illetve a tulajdonszerzési-, és szindikátusi szerződések megkötésében.
Tranzakció támogatása, a tárgyalások levezetése: Partneri együttműködést alakítunk ki vállalata és a pénzügyi szektor között, mely során személyre szabott finanszírozási mixet alakítunk ki. Segítünk a finanszírozó partner kiválasztásában, vagy a tőzsdére jutásban, támogatjuk vállalkozása különböző pénzügyi tranzakcióit. Az együttműködési tárgyalásokon objektív, szakmai képviselőként jelenünk meg.













