Külpiacra lépés
Az egyre egységesebb európai szabályozásnak, illetve a határok megszűnésének köszönhetően az európai piacok egyre több magyar kis- és középvállalkozás számára válnak elérhetővé. A relatíve kicsi hazai piac, illetve az uniós átlaghoz viszonyított alacsonyabb fogyasztói fizetőképességnek köszönhetően sokan a külpiacra lépésben látják a megoldást vállalkozásuk fejlesztésében. Azonban a folyamatok magas költsége, a külpiacról szóló információk, valamint a stratégiai menedzsment és a nyelvismeret hiánya mind korlátozzák a vállalkozásokat a döntés meghozatalában. Az Európai Bizottság jelentése szerint elsősorban ezek a hiányosságok indokolják, hogy az európai kis- és középvállalkozások kevés külkapcsolattal rendelkeznek, valamint mindössze 8%-uk exportál.
A külpiacra lépés adminisztratív akadályainak folyamatos lebontása, a nemzetközi terjeszkedés megkönnyítése természetesen minden magyar vállalkozás számára egy lehetőség, de ne feledjük el, hogy ezzel együtt a magyar piacon is élesedik a verseny, hiszen a 2010 januárjában életbe lépett, ún. szolgáltatási irányelvvel összhangban Magyarország is felszámolta a külföldről érkező cégeket korlátozó adminisztratív akadályokat. Ezzel párhuzamosan a külföldi versenytársak saját piacunkon is konkurenciát teremthetnek, nekünk azonban elébe kell mennünk a helyzetnek. A versenyelőny = a nemzetközivé válás.
Az M27 ABSOLVO külpiaci megjelenést támogató szolgáltatásai megoldást kínálnak a fenti akadályok áthidalására. Cégcsoportunk külföldi irodáinak, valamint kiterjedt partner hálózatának köszönhetően, az M27 ABSOLVO tanácsadói személyre szabottan, saját kapcsolatrendszerüket felhasználva segítik Önt az új piacok meghódításában. Az Európai Unió valamennyi tagállamában anyanyelvi, a helyi piacot tökéletesen ismerő tanácsadóink pontos információkkal rendelkeznek a fizetőképes keresletről, a jogszabályi háttérről, az adózási sajátosságokról, valamint az esetleges regionális különbségekről. Együttműködő partnereink révén további szükséges információkat, szolgáltatásokat hozunk el Önnek!
A külpiacra lépési szolgáltatásunk igénybevételével Ön is elkerülheti a felesleges utazásokat, a sikertelen tárgyalásokat, partnerkeresési próbálkozásokat.
A szolgáltatás lényege:
Ha egy vállalkozás termékeivel, szolgáltatásaival külföldön szeretne megjelenni, vagy valamelyik országban már meglévő piaci pozícióját szeretné megerősíteni, akkor az M27 hálózat helyi irodái és partnerei segítségével:
Megvizsgáljuk, hogy az adott országban érdemes-e piacra lépni, van-e piaci potenciál, kereslet az adott termékre, szolgáltatásra.
Amennyiben érdemes megjelenni, elemzést készítünk, arról, hogy mi a leghatékonyabb megoldás a külföldi értékesítés megkezdéséhez, a bevezetéshez ~ a külpiacra lépés stratégiáját alakítjuk ki.
Amennyiben Megbízónknak már van meglévő kapcsolata, partnere, értékesítője az adott piacon, igény esetén elemzést készítünk arról, hogy a jelenlegi értékesítési stratégia és a partner tevékenysége kellőképpen hatékony-e, valamint javaslatokat fogalmazunk meg a további fejlesztési lehetőségekről.
A szolgáltatási folyamat első lépéseként alapos piackutatást végzünk, így pontos adatok alapján tudjuk meghatározni, hogy az adott piacon, az adott termék vagy szolgáltatás számára milyen értékesítési csatorna a legalkalmasabb a potenciális Ügyfélkör elérésére. A piackutatásnak része lehet a kereskedelmi partnerek kiválasztása is. A piacon szereplő megbízható partnereket felkutatjuk és elemzést készítünk róluk, majd Önnel közösen meghatározzuk azokat a partnereket, akikkel érdemes személyes találkozót szervezni.
Természetesen a piaci jellemzők, az Ön tervei és lehetőségei elképzelhető, hogy egy telephely létrehozását mutatja ideális megoldásnak, esetleg egy a piacon már jelen lévő cég felvásárlását, ezzel azonnali vevőkört, beszállítói kört, humánerőforrást szerezve. Minden projekt, minden cég, minden piac más és más lehetőséget és megoldást tesz lehetővé!
A piacra lépéssel, a potenciális partnerrel való megegyezés után, igény szerint tanácsadóink továbbra is támogatják Önt egészen addig, míg az újonnan megszerzett piaci részesedése stabillá nem válik. Vagy éppen már a következő piacot kezdjük el meghódítani?













