GZT

A GZT egy osztrák, bank- és termináltechnikával foglalkozó cég. Termékei közé speciális, Magyarországon még nem használt banktechnikai és ügyfélkontakt eszközök (ATM-ek, ügyviteli berendezések, stb.) tartoznak.  Az együttműködés során az M27 munkatársai felkutatták a számukra leginkább megfelelő partnert, aki terméküket Magyarországon értékesítené. A partnerrel szemben támasztott legfőbb feltételek a kiterjedt ügyfélkör, a kiforrott értékesítési technika, valamint a kooperációs készség és képesség volt.

 

A projekt során az M27 tanácsadói először a piac megismerését, majd a szereplők felkutatását végezték el, majd a legmegfelelőbb potenciális partnerekkel felvették a kapcsolatot. A felkeresett partnerek közül a GZT döntése alapján 2 vállalkozásra szűkítettük a kört, ami után a cégek vezetőinek egyeztető tárgyalást szerveztünk. A projekt jelenlegi szakaszában a résztvevő felek rövidtávú értékesítési stratégiát dolgoznak ki és üzleti tervet állítanak össze a hosszú távú együttműködéshez. A végleges döntés megszületése után a tanácsadók felügyelik és segítik a partnerkapcsolatot, valamint nyomon követik az értékesítési folyamatot annak felfutásáig.

 

A külpiacra lépés egy nyitott végű folyamat. Előfordul, hogy az elsőre tökéletesnek tűnő üzleti partner nem válik be, ezért fontos részünkről is az utánkövetés, partnermenedzsment, hogy a tető alá hozott megállapodásokat élettel töltsük meg és árbevételt is hozzanak mindkét fél számára!