Pályázatok vértesszőlősi vállalkozásoknak
„2011 – a fejlődő vállalkozások éve” címmel Vértesszőlős Önkormányzatával együttműködve szerveztünk fórumot a helyi vállalkozásoknak. A rendezvényen résztvevők praktikus segítséget kaptak ahhoz, hogyan élhetnek az Új Széchenyi Terv adta lehetőségekkel, miképp lehetnek sikeresek az új pénzügyi környezetben.
Vannak az Új Széchenyi Terv pályázatai között kifejezetten a vértesszőlősi vállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megfelelő kiírások? – többek között erre a kérdésre segítettünk választ találni a helyi vállalkozásoknak 2011. március 3-án Vértesszőlősön.
A fórumon elsősorban azokat a praktikus kérdéseket jártuk körbe, amelyek mentén a vállalkozások el tudják dönteni, hogy érdemes-e elindulniuk az Új Széchenyi Terv valamely pályázatán, és ha igen, melyik kiírás az, amely a leginkább szolgálja a vállalkozás érdekeit. A fórumon összefoglaltuk azokat az adminisztratív kritériumokat, amelyeknek meg kell felelniük a helyi cégeknek ahhoz, hogy sikerrel indulhassanak a pályázatokon. Emellett abban is segítséget nyújtottunk, hogy a vállalkozások megtalálják az elképzeléseikkel leginkább összhangban álló pályázatot.
Mi számít komplex beruházásnak? Hogyan zajlik a pályázás folyamata? Hogyan működik jól a projektmegvalósítás? Ilyen és ehhez hasonló praktikus kérdésekre kaptak választ a jelen lévő egyéni vállalkozók, ipari, mezőgazdasági és szolgáltató vállalkozások, akiknek többsége már konkrét fejlesztési elképzeléssel érkezett a fórumra, és ehhez keresett támogatást.
A rendezvény résztvevői azokról az önkormányzatoknak szóló pályázati lehetőségekről is információt kaptak, amelyekbe később kivitelezőként bekapcsolódhatnak. Emellett megismerkedhettek az Új Széchenyi Terv általános célkitűzéseivel, fő fejlesztési területeivel, majd gyakorlati tanácsokat, útmutatást kaptak a konkrét pályázati lehetőségekről, a pályázási jogosultság feltételeiről, a támogatások mértékéről és felhasználási területeiről, ötletadóként pedig konkrét, pályázható fejlesztési lehetőségek is elhangzottak, így például vállalati technológiafejlesztés, komplex vállalkozásfejlesztés, szervezeti fejlesztés, zöld fejlesztés és képzési lehetőségek.
Az előadások után a vállalkozók személyesen is kérhettek tanácsot és egyeztethették saját fejlesztési ötleteiket.













