Szakmai Szövetségek

Hiszünk az együttműködésben, az érdekérvényesítésben, a szakmai vélemények közös formálásában és kommunikálásában. Az M27 csoport törekszik minden országban, ahol jelen van, a gazdasági élet, a szabályozás részesévé és formálójává válni, így hazánkban is tagjai vagyunk több, igen elismert szakmai szervezetnek.

 

Fontos pontja volt a magyar piacon való térnyerésünknek, amikor társult tagjaivá váltunk a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesületben. Az egyesület a kockázati tőke területén a legnagyobb szakmai szervezetek egyike, mely nemzetközi szinten is kivívta az elismerést, mint az egyik legdinamikusabb és legaktívabb szervezet a közép-kelet európai régióban. A szervezet jelenleg közel 70 tagot tömörít, tagjai között megtalálható minden jelentős magyar, vagy Magyarországon is aktív kockázati tőke befektető pénzintézet, befektetési vállalat. Az egyesület célja az iparág fejlődésének előmozdítása, a szakmai irányelvek kialakítása és betartatása, a szakmai színvonal biztosítása és folyamatos fejlesztése. Cégünk egy több lépésből álló kiválasztási folyamat során, hazai finanszírozók ajánlása melett, az egyesület elnökségének egyhangú szavazata alapján nyert felvételt a szervezetbe, mely révén a régió legszervezettebb kockázati tőke egyesületének a tagjává váltunk. Szervezeti tagságunk egy további megerősítést jelenthet Ügyfeleink számára, miszerint a tőkebevonással megvalósuló projektjeik esetén az M27 ABSOLVO a nélkülözhetetlen szakértelmet, a hatékony megoldásokat magas szinten tudja biztosítani.  

 

Tekintettel arra, hogy tevékenységünk kiemelt célja, hogy sikeresebbé tegyük a magyar vállalkozásokat a külpiacokon, határainkon túl is, így tagjai vagyunk a Magyar Külgazdasági Szövetségnek, a hazánk exportstratégiájában meghatározó szerepet vállaló intézménynek. Ez a szervezet a külkereskedelemben és a külgazdaság más területein is működő vállalatok, vállalkozások és intézményeik számára nyújt érdemi segítséget. A szövetség igen sokrétű tevékenységet folytat, többek között hozzájárul a külgazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez, véleményezéssel és javaslatokkal segíti a külgazdaságot érintő stratégiai és jogalkotási munkát, elősegíti a magyar termékek és szolgáltatások külföldi piacra jutását, a piaci elvárások és versenykövetelmények teljesítését, valamint hozzájárul az exportőrök finanszírozási problémáinak megoldásához és biztosítási lehetőségeik feltárásához.  A szövetség tagjaként célunk a termékével, vagy szolgáltatásával külföldön megjelenni kívánó, vagy már valamelyik országban meglévő piaci helyzetet megerősíteni célzó vállalkozások segítése külpiacra lépés, export tanácsadás és finanszírozás területeken.

 

Büszkeséggel tölt el minket, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara tagjai is vagyunk, mely közel 900 tagjával a legnagyobb két ország közötti vállalati szerveződés Magyarországon. A szervezet célja a Német Szövetségi Köztársaság és Magyarország között a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok ápolása, az üzleti érdekek elősegítése. A kamara fórumot biztosít tagjainak az üzleti és társadalmi kapcsolatok létrehozásához, a tapasztalatcseréhez, képviseli érdekeiket és tájékoztatja őket az aktuális gazdasági és gazdaságpolitikai kérdésekről. A tagok tapasztalatait és észrevételeit felhasználja a gazdaságpolitikai döntéshozókkal folytatott párbeszédben a vállalkozási feltételek javítása érdekében. Tagságunk révén segítséget nyújtunk Ügyfeleinknek a külföldi piacok feltárásában, valamint külpiaci tevékenységük összes fontos kérdésében.

 

Cégcsoportunk központja Bécsben van, így szívünkhöz egyik legközelebb álló szakmai partnerségünk az Osztrák Nagykövetséggel alakult ki, akikkel rendszeresen közös rendezvényeket tartunk, nemcsak Magyarországon, de más országokban is.

 

Munkánkhoz elengedhetetlen, hogy a hazai államigazgatási szervekkel, pályázatkezelőkkel, állami finanszírozókkal, bankokkal is sikeresen működjön együtt.

 

Emellett évek óta sikeres partnerei vagyunk a magyarországi kis- és középvállalkozásoknak, nemzetközi nagyvállalkozásoknak, önkormányzatoknak és civil szervezeteknek.

 

Kiemelt partnereink listájának megtekintéséhez kattintson ide!